Kifordított társadalom - Margaret Atwood: A szolgálólány meséje

1. rész - A könyv


Undorító, kegyetlen, hihetetlenül valóság közeli, gyönyörűen megírt, csodálatos atmoszférával átitatott, zseniális történetről van szó. Személy szerint szinte mindig túlcsordulnak az érzelmeim, mindegy, hogy egy történetet elolvasok, film vagy sorozat formájában nézem meg, esetleg színházban látom teljes szívvel-lélekkel élem bele magam az eseményekbe. Felpróbálom a főszereplő cipőjét, a bőre alá bújok, belemászom a koponyájába. Ténylegesen úgy tudok véleményt alkotni például egy könyvben felvetett élethelyzet mellett, mintha a könyv lapjain élnék én is a szereplőkkel együtt. Megesett már, hogy egy színházi előadás folyamán annyi érzés öntött el a női szereplők sanyarú sorsa miatt, hogy ott, az ötödik sor homályában lesírtam a sminkemet.

Ez a könyv is felkavart.

Szégyellem magamat, amiért nem olvastam korábban, hiszen nem egy mai darabról van szó, hanem egy 1985-ben papírra vetett disztópiáról. Annak ellenére, hogy Orwell hatalmas utópia rajongót gyártott belőlem ez a mű eddig kimaradt az életemből, de most pótoltam hiányosságaimat.
 A Jelenkor kiadó által megjelentetett könyv a szerző előszavával kezdődik, amelyet csak nemréiben írt. Már az előszó lenyűgözött, hiszen Atwood az alkotási folyamatába enged bepillantást a telhetetlen olvasónak. Számomra mindig nagyon izgalmas, hogy egy-egy sikeres regény alapötlete, honnan származik, mi a mag. Általában nagyon egyszerű alapgondolatból csírázik ki és virágzik egy tökéletes új világgá. Ebben a konkrét esetben mindössze a körülményekre volt szükség. Háborúra, egy elszigetelt kommunista világra, amely egyik pillanatról a másikra egy gondolattal átvette az irányítást szinte az egész világ fölött.

A regény egy olyan utópikus társadalmat , illetve lakóinak mindennapos életét mutatja be, ahol a nőket már csak szülőgépeknek tartják. Erős a társadalmi felosztás, főleg a nők osztályozását tekintve: vannak a Feleségek, a magas rangú Parancsnokok feleségei; a Márták, háztartásbeli asszonyok a tehetősebb házaknál; a Gazdaasszonyok, az alacsonyabb rendű férfiak feleségei és a Szolgálólányok. Mint minden rezsimnél a ruházatuk határozza meg melyik osztályba tartoznak. A Feleségek színe a kék, a hűség, a letisztultság, a remény szimbóluma. A Márták egyszerű zöldet viselnek, a Gazdaasszonyok csíkosat. A Szolgálólányok, pedig vöröset, mint a gyerekszüléssel járó vér színe. Hiszen ők hozzák világra Gileád legújabb nemzedékeit. Használati tárgyak módjára adogatják őket a Parancsnokok kézről kézre, ők pedig járják a házakat itt is, ott is elpottyantva egy-egy gyereket. Tárgyak csupán, szavuk nem hallatszódhat, érzéseik nem lehetnek, gondolkodniuk nem szabad. Ha valamelyiküket íráson-olvasáson kapnak levágják a fél karját, ha nem fogadnak szót csonkítanak, a gyermeknemzés sikere érdekében pedig havonta megerőszakolják őket, amikor a legtermékenyebbek. Félnek is a fejesek, hogy miután mindent elvettek tőlük az életben, önkezükkel véget vetnek ennek a neméletnek. Az étkezésekkor kanalat és villát kapnak, de kést nem; borotva nincsen, még betétet is csak akkor adnak nekik, ha szükségük van rá.

Atwood bravúrosan építkezik, lépésről lépésre tárja fel a totalitárius diktatúra működését, a rendszer átalakítását, ugyanakkor tucatnyi kérdést hagy megválaszolatlanul, ideges bizonytalanságban tartva ezzel az olvasót. Két szálon fut a cselekmény. A jelen, puritán, lecsupaszított világában vagyunk, a légkör hawtroni. A történtek ilyentén alakulásáról Fredé visszaemlékezéséből kapunk parányi információ morzsákat. Főszereplőnk igazi neve az egész könyv alatt nem derül ki, a Fredé csak egy birtokló kifejezés. Ha továbbadnak rajta lehet, hogy majd Danielének vagy Thomasénak fogják hívni.

Közepes vastagságú könyv révén, nagyon hamar, körülbelül egy hét alatt ledaráltam. Annyira érdekfeszítő és bizarr, mindemellett csodaszép írás, hogy egyszerűen nem lehet letenni. Fredé és az összes többi Szolgálólány kiszolgáltatott helyzete iszonyatos. Undorító, ahogyan használják őket, a Parancsnokok és a Feleségek egyaránt és mindezt ráfogják a Bibliára. Különösen érdekesre sikeredett a Parancsnokkal kötetett érdekes kapcsolata. Egy öreg úr, aki nagyon kedvesen bánik vele, Scrabble-zik vele, régi újságokat ajándékoz neki, izgalmas kiruccanásokra viszi, miközben ő is része volt annak, hogy ez a bizarr közösség létrejöjjön.  Hogy hagyhatták, hogy eddig fajuljanak a dolgok? Az egész rezsim arra épül, hogy a nők a hibásak, amiért nem születik elég gyermek, mert parázna életet éltek, mutogatták magukat, fogamzásgátlót szedtek. Törvénybe is foglalták, hogy nemzőképtelen férfi nincsen csak meddő nő. Megfélemlítik a népet azzal, hogy közszemlére kint hagyják a rendszer szerint bűnösnek találtatott és kivégzett egyedek hulláját a Falon. Ők a rendszer ellenségei, például orvosok, akik régen abortuszt végeztek. Csak jön a fekete autó és akit elvisz a Falon végzi.
Nagyon tetszett a könyv vége, amikor már egy letűnt korként értekeznek az akkori Gileádi helyzetről egy jövőbeni egyetem történelmi előadásán.

Igazán húsba vágó alkotás, amit mindenkinek el kell olvasnia. Minden nőnek, akinek fontos, nekünk is ugyanolyan tiszteletteljes helyünk legyen a világban, mint a férfiaknak. Minden férfinak, aki szereti és tiszteli a nőket. Tanuljátok meg nem lehet elnyomni azt, ami az életet adja. Minden kisdiák, mert én ezt a könyvet kötelezővé tenném. Ugyanis pontosan ilyennek kellene lennie egy kötelező olvasmánynak: könnyen és gyorsan olvashatónak, tele tartalommal és mögöttes jelentéssel, elgondolkodtatónak, mely segítségével később aktívan tudnak majd helyes konzekvenciákat levonni és önállóan véleményt alkotni.

Nem is akarom tovább szaporítani a szót, nálam ez a könyv bekerült a nagy kedvencek közé.

Értékelés 5/5                                                                                                                                                                


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"