Jennie Melamed: Lányok csöndje - Semmi sem lehet hangosabb, mint a néma csönd

Tegnap fejeztem be a könyvet. Még igen erősen a hatása alatt vagyok, sőt lehet, hogy egy hónap vagy év múlva is a hatása alatt leszek. Nem szokványos könyv, nem mindennapos témát dolgoz fel. De lehet, hogy csak én, kis naiv szeretném hinni, hogy nem mindennapos, holott biztosan tudom, hogy sok fiatal lány ehhez hasonló pokolban éli mindennapjait. 

Az írónő, a rendkívül tehetséges Jennie Melamed, első regéye a Lányok csöndje. Az amerikai szexuálszichológus a családon belüli erőszakot, illetve a fiatalkorú gyermekek szexuális zaklatását helyezi a regény középpontjába. Amikor a családomnak, a barátaimnak vagy az ismerőseimnek meséltem arról éppen milyen könyvet olvasok, mindenki szörnyűlködött, hogy ez a regény milyen undorító lehet, hogyan tudom ezt egyáltalán elolvasni. Habár a téma gyomorforgatóan degenerált és abszúrd, a könyv egy gyönyörűen megírt lírai próza. Melamed nem a mocskos, perverz szexualitást mutatja meg az olvasónak, csak sejteti a dolgot, ki nem mondott szavakkal, finom, apró utalásokkal. 

Nem tudjuk, mikor vagy hol játszódik a történet. Mindössze annyit, hogy egy szigeten vagyunk, amit nem lehet elhagyni, ahonnan nem látszódik más szárazföld, nincs hajó a közelben. Melamed disztópiája igencsak hasonlatos az atwoodi viághoz, így nem maradhat ki az értékeléből a könyvhöz igencsak hasonlatos Szolgálólány meséje sem. Mind a két regényben egy túlságosan elburjánzott vallási csoport veszi át az irányítást, irányítják a társadalmat, hozzák a szabályokat, agymosottan vezetik a népet. A sziget lakói a ne-szabályok szerint élnek és halnak. 

Saját társadalmi rendszerben élnek, ahol a sziget eredetei őslakosait, az Ősöket, Istenek gyanánt tisztelik, a Vándorok a döntéshozók. Ők az egyetlenek, akik elhagyhatják a szigetet. Átjárásuk van az Óföldre, ami állítólag tűzben pusztult el, mégis családokat tudnak betelepíteni onnan a népesség növelése érdekében, illetve különböző termékeket hoznak be, amiket valakiknek el kellett készíteni. Például hálót, papírt vagy könyveket. A lányok és asszonyok alacsonyabb rendűek a férfiaknál, hiszen egytlen rendeltetésük, hogy először Atyjukat szolgálják, később pedig férjüket, majd egészséges fiúkat szüljenek. A lányokat egész fiatalon, rögtön termékennyé válásuk után férjhez adják, ahhoz a férfihoz, akihez a termékenység nyarán közel kerültek. A fiúk apjuk foglalkozását örökítik tovább, ha tetszik nekik, ha nem. A szigeten az egészen kicsiket leszámítva nincsenek gyererkek. Miután, pedig a gyermekeknek gyermekei születnek, a szülőknek meg kell inniuk az utolsó italt, hiszen nincsenek már hasznára a társadalomnak. 

Történetünk egy évet mutat be a szigetlakók életéből, amit négy lány szemszögéből ismerhetünk
meg. Vanessa, a Vándor lánya, aki apja óföldi könyveit olvassa; Caitlin, akinek a családja az Óföldről települt be; Amanda, a lányok közül az első házas asszony és a lázadó Janey. Janey Solomon, aki kilépett a sorból, nemet mondott a szexuális kizsákmányolásra és elgondolkodtatta társait. Lehet, hogy a ne-szabályok annyira nem is jók, mint ahogyan a Vándorok állítják. Janey éheztette magát, hogy minél inkbb késleltetni tudja felnőtté vállását, de ez nem kivitelezehető az örökkévalóságig. 

A regényből egy sötét férfiak által uralt világot ismerhetünk meg, ahol azok a nők, akik gondolkodnak és ki merik nyitni a szájukat rejtélyes módon véreznek el. Egy olyan világ tárul a szemünk elé, aminek a létrejöttét nem szabad engednünk. Csak azokra a szegény, testileg-lelkileg megnyomorított lányokra tudok gondolni, akik enegdelmesen fekszenek az apjuk alá, egy cseppnyi gyerekkort sem kapva szüleiktől. Zseniálisan átgondolt, gondosan megírt disztópia. Az elején nem nagyon értjük mi miért történik, mit jelentenek a titokban elsuttogott szavak, mit takarnak a lila foltok, majd amikor kezd összeállíni a kép, letehetetlenül szippantja be világába az olvasót. 
A kedvencem lett. Ajánlom mindenkinek! De vigyázatok, nem egy habkönnyű olvasmány!

Véleméynem: 11/10

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Történelmi regények könyvajánlója ⧫ Avagy milyen könyvekkel kezdjük, ha szeretnénk jó történelmi regényeket olvasni

Talán életem legfontosabb könyve ⧫ Szabó Magda: Az őz

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita - "Kézirat el nem ég!"